A vihart óriási mennyiségű csapadék és orkán erejű szél kísérte hazánk területén; országszerte tetemes károkat okozott lakóépületekben, köztéri infrastruktúrában és épületekben, illetve a mezőgazdaságban. A múlt héten és e hét első napján csaknem két-háromszorosával növelte meg a biztosítóknál az ilyenkor szokásos kárbejelentések számát, ám május 12–18. között volt olyan nap, amikor egyes társaságokhoz érkező bejelentések száma négy-ötszöröse volt az ilyenkor átlagosnak.
Az Yvette-tet kísérő leggyakoribb kártípusok a villámcsapás, valamint a villámcsapások másodlagos – úgynevezett indukciós – hatásai által okozott károk, az elsősorban fakidőlések okozta rádőléses károk, illetve a tetőmegbontással, tetősérüléssel kapcsolatos károk és a beázások.
A legtöbb bejelentés Somogy, Zala, Borsod-Abaúj-Zemplén, Bács-Kiskun, Heves és Pest megyéből érkezett, illetve a fővárosból és a vonzáskörzetéből is. A biztosítók már múlt héten megkezdték a kárfelméréseket.
A hazai lakóingatlanok közel 73 százalékának van lakásbiztosítása. A MABISZ adatai szerint tavaly a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele – a társasház-biztosításokból származó bevételekkel együtt – 104,9 milliárd forintra rúgott. Kedvezőtlen tapasztalat ugyanakkor, hogy az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 93 ezerrel maradt el a 2010. évitől, és 2014. január 1-jén kevesebb, mint 3 millió, összesen 2,98 millió volt.
A lakásbiztosítások díja egyébként csökken, a tavaly kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot.

