Nem kétséges, hogy a kormánypárt messze a legnépszerűbb politikai erő, de ettől még csaknem 600 ezer szavazattal kevesebb jutott neki mint 2010-ben. Ám még 44,5%-kal is a mandátumok 66,8%-át szerezte meg. Vagyis a Fidesz vesztett a voksokból, de nyert a politikában, az ellenzéki szövetségnél pedig ez éppen fordítva van –írja a Washington Post.

A kormányváltók kezdettől fogva kudarcra voltak ítélve: belső ellentétek szabdalták és sok szavazó hiába keresett hiteles középbal alternatívát, vagy figyelmen kívül hagyta, vagy elutasította őket. Választási és politikai értelemben az igazi győztes a Jobbik, amely a 106 egyéni körzetből 41-ben a 2. lett. Sikere nem egyszeri, és alátámasztja, hogy a párt az egyetlen valóban egységes tömörülés, amely veszélyes a Fideszre.

A választás bizonyította az Orbán-kabinet bírálóinak állítását: a fiatal demokraták valóban messze a legnagyobb támogatást élvezik, ám hatalmas fölényük inkább a politikai bütykölésnek köszönhető. Annak, hogy bővült a szavazók köre, a választási rendszer pedig igazságtalan volt.

Az első: a határon túli magyarok, akiknek voksai meghozták a Fidesznek a 133. helyet, vagyis a kétharmadhoz szükséges utolsó mandátumot. Ráadásul a kormánypártnak nem egészen fele annyi szavazat kellett egy-egy képviselőség megszerzéséhez, mint az Összefogásnak, az LMP esetében ez az arány már 1:3-hoz, ami sérti a választások tisztességének elvét, de az Alkotmányt is, hiszen az tartalmazza, hogy minden voks azonos súlyú.  A jövőt illetően várhatóan nem sok minden fog változni a magyar politikában. A Fidesz tovább központosíthatja a hatalmat.

Orbán érzi, hogy a demokratikus ellenzék túl gyenge, a szélsőjobbot viszont továbbra is ürügyként használja a miniszterelnök a ritka nyugati bírálatok esetére. A siker utáni első sajtóértekezletén máris jelezte, hogy további konfliktusok várhatók az unióval. Súlyos szankciók nem valószínűek Brüsszel részéről, az Európai Néppárt hatékonyan védi a kormányfőt. Meglátjuk, hogy a Jobbik mennyire jól szerepel májusban, de előreláthatólag profitálni fog az alacsony részvételből.

Vagyis: kirajzolódik majd, mennyire népszerű valójában. A szerző, aki a szélsőséges pártok szakértője, 15–20 %-ra számít a magyar szélsőjobb esetében.

Az „Orbán-jelenség“ címmel Paul Lendvai arról ír a Der Standardban, hogy az igen tehetséges hatalompolitikus annak a ritka típusnak a képviselője, aki két vereség után sem dobta be a törülközőt.

Jeles politológusok és szociológusok veszélyesnek tartják az Orbán-rezsimet nem csak Magyarország, hanem Európa jövője szempontjából is. Jan-Werner Müller azt mondja, hogy a magyar mintát, a „hatalommal való visszaélés legalizált iskolapéldáját“ egyes elemeiben már sikeresen ültették át Romániában, Szlovákiában és Csehországban. Kim Lane Scheppele a választási eredményt az „alkotmányos diktatúra“ diadalának minősíti. Ő kifejezetten Putyinhoz és Erdoganhoz hasonlítja Orbánt, mivel mindegyik úgy változtatta meg a rendszert, hogy megnehezítse a saját leváltását.

A magyar vezető 15-20 évig meg kívánja tartani az irányítást, illetve igyekszik megkötni a következő 10 kormány kezét. És tényleg ennek megfelelően állította át a váltókat. Április 6. óta Fico és Ponta meredten és irigykedve figyeli a nacionalista, populista, alapvetően Európa-ellenes irányvonal nagymesterének győzelmét a korrupt és megosztott baloldal, illetve a szélsőjobb fölött.

A teljes nemzetközi lapszemle itt olvasható, tessék kattintani!