Az Antik Gyűjtemény mintegy hatezer műtárgya régi magángyűjteményekből származik, ezért a lelőhelyeik általában ismeretlenek. Kivétel ez a férfialakot ábrázoló márvány torzó, amelynek a fejét még az ókorban vascsappal rögzítették a testhez. Megjegyzendő, hogy az antik római császárszobrok fejét – az uralkodóváltáskor – hamar kicserélték a provinciákban is, csak a ruhadivat, a tóga és a test maradt. (Praktikus megoldás; napjaink szobrászkodó igyekezetében sokat lehetne spórolni a módszer által! – a szerk.)

„A mi Satyrosunk” elemzésekor kiderült, hogy jó minőségű pároszi márványból készült. A múzeum 1911-ben vásárolta, majd Paul Arndt (1865–1937) régész és hozzáértő műgyűjtő egész ókori görög–római „készletét” is. Arndt a továbbiakban a múzeum szakértőjeként ajánlott műtárgyakat megvételre. Közöttük volt az 1907-ben fellelt Satyros, amelyet egy Rhône-parti római településen, colonia Iulia Vienna nevű városkában, a mai dél-franciaországi Vienne-ben találtak meg – tehát nem Bécsben, mint sokan gondolnák. (A mai osztrák fővárost ugyanis abban a korban a kelta-római Vedunia névvel illették…) Vienne francia kisvárosban i. e. 106–48-ig Gnaeus Pompeius Magnus római hadvezér és politikus pompás palotája és fürdője állt (a Tükörpalota), ahol gazdag leletanyagot tártak fel a régészek egy későbbi magánbirtokon; a leletek zöme a műkereskedelem piacán jelent meg. A Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében őrzött torzó Párizsból érkezett Budapestre.

A szobor értelmezésére több megoldás született: a Minótaurosszal küzdő Thészeusz, távolugró atléta avagy Dionüszosz, de akár szökőkutas szoborcsoport része is lehetett. Azonosítása végül a képtartalmak tudománya, az ikonográfia segítségével sikerült, amikor egy Santa Barbara-i (Kalifornia) múzeum tulajdonában lévő darabbal feltűnő hasonlatosságára bukkantak. A Satyros jellegzetes tulajdonsága ugyanis az alak hátán lévő kis lófarok. Valószínűnek tartják, hogy a két torzó egy medence két oldalán állhatott, illetve a Budapesten őrzöttnek a mintájára készült a kaliforniai – gyengébb minőségű változat.

Készítési idejét a kora római császárság időszakára teszik. A fej és a végtagok hiánya alapján lehetséges, hogy szándékosan tették tönkre, amit bizonyítani látszik a mell és az altest bal oldalán lévő, erőszakos ütésekre utaló sérülés. A szobrot bizonyára már összetört állapotban temette be a föld. Az ókori fürdő területén talált többi meztelen szobor szintén sok sérülést szenvedett, a ruhás alakokon viszont lyenek nem fedezhetők fel.

Egyértelműnek látszik, hogy a Tükörpalota szobrait a vakbuzgó keresztények pusztították el, és ennek nyomait viseli a ritka szépségű budapesti példány is – állapította meg Hans Ruprecht Goette német archeológus és NagyÁrpád Miklósmuzeológus.