Orbán Viktor pártját az a félelem segítette hatalomra, hogy az új nemzetközi rendben egy olyan úton kell haladni, amerre az emberek nem akarnak menni, illetve hogy az ország elveszti kulturális önazonosságát.

A szomszédos, gyakran ellenséges államokban két és fél millió magyar él, annak a népességnek kb. egynegyede, amelyet Orbán eleve a határon átnyúló magyar nemzetiség részének tekint – írja a francia lap szerzője. Ha ezek a szándékok nem világosak, le kell rajzolni őket Barrosonak? A nyugati diplomácia 30 éve nem érti a helyzetet, ebből következik a mostani állapot. 

A Jobbik a romákat veszi célba, őket pécézi ki a bajok okaként, és igen egyszerűen azt hirdeti, hogy a romák nem akarnak sem beilleszkedni, sem dolgozni, sem tanulni, illetve másfelől a jelszó az, hogy létezik cigány bűnözés – írja a Wall Street Journal amerikai üzleti lap. E jelszó ellenére, vagy éppen ezért, a párt a 3. helyet szerezte meg a választásokon.

Európában pezsegnek a romaellenes érzelmek és aktivisták aggódnak a kisebbségeket támadó nacionalista pártok befolyása miatt. Közülük kevés kapott akkora figyelmet, mint a Jobbik, amely kiemelkedik kifinomultságával és tömeghatásával. Cas Mudde, a georgia-i egyetem professzora rámutat, hogy figyelemre méltó a párt összetétele: nem egy csapat gazember alkotja, tagjai közül sokan magasan képzett diplomások. Hívei szerint vonzereje az ígéretekben van, vezetői visszautasítják, hogy rasszisták lennének.

Az EU Alapjogi Ügynökségének legutóbbi jelentése azonban megállapítja, hogy a Jobbik stratégiájának egyik pillérét a romaellenes nyilatkozatok alkotják. Továbbá a párthoz kötődő csoportok megfélemlítő felvonulásokat tartottak romák lakta településeken. A jobbikos vezetők azt mondják, ők csak nyíltan beszélnek arról, amiről mások csak hímeznek-hámoznak. És nem minden roma bűnöző vagy lusta, csak egy részük. 

A teljes nemzetközi lapszemle itt olvasható, tessék kattintani!