…Fernand Cormon párizsi festőiskolájába iratkozott be, ahol impresszionista diáktársai voltak: Émile Bernard, Louis Anquetin és Vincent van Gogh. Edgar Degas-t pedig a példaképének tekintette, ugyanakkor munkáin felfedezhető a nabi (azaz Próféta) művészcsoport, elsősorban Pierre Bonnard hatása is.
Az ősi grófi fészek helyett – bohém barátait követve – 1884-ben a párizsi Montmartre-ra költözött. Lóversenyek, táncosnők, mulatók, bohócok, kabarék, bordélyok, félvilági és alvilági figurák között érezte jól magát. Ők szolgáltak alkotásainak legfőbb ihletőivé. A 19. századvég Párizsában éppen születőben lévő műfaj, az utcai plakát vonzotta. A képeit eleinte álnéven szignálta, hogy ne hozzon szégyent előkelő családjára, mégis népszerűvé vált, különösen az 1889-ben megnyílt Moulin Rouge mulató számára tervezett plakátjaival.
Aristide Bruant korabeli költő és sanzonénekes oldalán szívesen vetette be magát a párizsi éjszaka világába. Ott ismerte meg előbb modelljét, majd festőtársát, szerelmét, Susanne Valadont. Eközben nyilvánosházakban lakott. Első kiállítási sikerét 1886-ban Belgiumban aratta, majd következett Toulouse, meg a párizsi avantgárd Függetlenek Szalonja Seurat-val és Pisarróval közösen.
Érett művészként, Pierre Bonnard tanácsára az új műfajt, a litográfiát művelte 1891-től. Akkor készítette a La Goulue című híressé vált plakátját, amit a Szépművészeti Múzeum most megnyílt kiállításán megcsodálhatunk – a bécsi Albertinából kölcsönözött példány formájában. A krónikus alkoholmérgezés, láz, féloldali bénulás és szifiliszes fertőzés után 1898-tól édesanyja ápolására szorult, apja már régóta nem vett róla tudomást. Három évvel később, 1901-ben, mindössze 36 évesen hunyt el.
A mostani, budapesti Toulouse-Lautrec-kiállítás megnyitójának részvevői megtudhatták, hogy 1911–14 között vételek és ajándékozások (pl. Majovszky Pál) révén került a legtöbb Toulouse-Lautrec-mű, mintegy 240 alkotás (közte 200 litográfia, 25 számozott, dedikált lap és 10 nagyméretű plakát) a Szépművészeti tulajdonába. A kiállítás kurátora, Gonda Zsuzsa érdekes tárlatvezetést tartott a megnyitó előtt. Toulouse-Lautrec a 19. századvég, a belle époque Párizsának nagyszerű krónikása volt, hiszen csaknem egész életét nem szülőhelyén, Albiban, hanem Párizsban töltötte. Néhány kölcsönzéstől eltekintve, a magyar anyag gazdagsága méltán világhírű, csupán a párizsi Bibliothéque National, a berlini Gerstenberg-gyűjtemény, a drezdai grafikai kollekció és az Albiban lévő Musée Toulouse-Lautrec előzi meg. A hangulathoz korabeli mozgóképek és eredeti hangfelvételek járulnak hozzá.
A párizsi, világhíres Moulin Rouge a korában divatos café concert, azaz zenés kávéház volt, ahol tánc- és kabaré-előadásokat tartottak, egyébkén semmi köze egy működő malomhoz (miként nevéből következtethető lenne), a mulatóhoz kellett csak díszletnek. A Moulin Rouge egyik sztárjának számított La Goulue, a táncosnő. Toulouse-Lautrec huszonkét darabból álló litográfia-sorozatot, vagyis plakátot készített a Moulinről, majd a Chat Noire mulatóról. Híressé váltak az „Angol úr a Moulin-ben”, az „Álarcos felvonulás”, „Az öröm királynője” és Caudieux humorista karikatúraszerű ábrázolásai.
A művész képei örökítették meg az utókornak a kor neves személyeit, köztük Aristide Bruant-t (1851–1925), aki 1885-ben saját kabarét nyitott Mirliton (nádsíp) néven. Mulatója attól vált híressé, hogy a vendégeit is kegyetlenül kifigurázta. Jane Avril, Yvette Guilbert és Loïe Fuller képmásai mellett mindegyiknek az életrajzát is megismerhetjük. A Jardin de Paris és a Champs Élysée összes mulatójának, cirkuszának neves és kevésbé neves fellépői, vendégei megfordulnak itt a képeken. Látunk a plakátokon szereposztásokat, színpadi és nézőtéri jeleneteket.
A litográfia (görög szóból: kő és írás) német (1796-i) találmányú sokszorosított nyomdai eljárás. A kőlapra vitt szöveg és ábra lenyomata. Szemcsés kőre negatívot „írnak” zsírkrétával, majd a követ salétromsav és gumi keverékének vizes oldatával itatják át. A kőre hengerelt festék csak a zsíros krétával érintett helyeken tapad meg, és arról másolódik a lenyomatra. A színes litográfiát több kővel készítik, s minden szín felviteléhez külön követ használnak. Nem mondható egyszerű technikának, viszont az eredmény igen mutatós, a sokszorosítás már könnyen megy, bár a sokadik, nem szignált nyomat halványabb, kevésbé értékes. A lenyomatok értékét az első száz példány szignálása adja meg. Lautrec hajnalban a mulatókból egyenesen a nyomdába hajtatott, hogy a gyűjtők számára aláírja a műveket. A maradékot a népszerű slágerek kottáival és szövegeivel együtt árusították. A kottás füzetek címlapjait Désirée Dihau művésznő kérésére Lautrec tervezte, mert szerette a zenét. Nagy gondossággal készített összesen 360 litográfiát és harminc plakátot. Egyenrangúnak tekintette a festményt, a grafikát, a rajzot és a litográfiát. Képein szinte soha nem hagyott fehér felületet, minden háttere is színeket hordoz.
Lautrec képei hűen tükrözik a kor divatjait: a kontrasztokon alapuló japán fametszetek hangulatát, Daumier egykori karikaturista hatását, Degas színkompozícióit és finom mozgásait. Lautrec francia kortársaival együtt lelkesedett a lovakért, angol mintára a lóversenyekért; az angolok viszont a franciák szabadságimádatáért.
A Szépművészeti Múzeumban őrzött 240 mű közül az egyetlen festmény: „Ezek a hölgyek az ebédlőben” című alkotás. Az „ezek” természetesen a bordélyházak hölgyeire utalnak, akárcsak az 1896-ban készült „Elles” (lányok) című kép. Intim családiasság és együttérzés jellemzi a megjelenített alakokat fürdés, mosás közben. Kis példányszámban nyomtatott lapokról van szó. Külön csoportban látjuk a kottacímlapokat, a lóversenyeket, a színházi plakátokat, a cirkuszi bohócokat, a korabeli sztárokat, a táncosnőket és a közönséget. Lautrec annyira szerette a színházat, hogy egyes darabokat húsz alkalommal is megnézett. Kedvenc bohócnőjét, a Montmartre jellegzetes alakját, Cha-U-Kaót 1897-ben rajzolta meg. Izgalmas sorozatot alkotnak a nézőtér páholyaiban ülők.
Számunkra külön érdekesség a belga hercegné páholyában feltűnő cigányprímás, Rigó Jancsi, aki feleségül is vette a hercegnét. A lóábrázolások között felbukkan Lautrec szeretett pónija, amelynek kedvéért naponta ellátogatott a Bois de Boulogne-ba. Itt van Napóleon lóháton, lóversenyjelenet – mindegyik karikatúrákon. Az egyik, a „Babylon d’Allemagne” című kép jókora botrányt okozott, ugyanis a rajta szereplő német őr egyértelműen Vilmos császárra hasonlít. Egy másikon Georges Clemenceau „Au Pied du Sinai” torzképét tünteti fel. Több műsorfüzet, színlap, Rippl-Rónai József visszaemlékezése Toulouse-Lautrec-re (együtt alkottak a nabi-ban!) egészíti ki a nagyszerű látványt. A kortársak megállapítása szerint: „az abszint után a nyomdaszagot szerette leginkább”. Életrajzi adatai valóban alátámasztják ezt az igazságot. Lautrec önmagáról pedig így nyilatkozott: „Ha hosszabb lenne a lábam, talán soha nem festettem volna”.
„Litográfia kezdőknek” címmel a látogatók érintőképernyőn ismerkedhetnek a litográfia-készítés technikájával, illetve szabadon átszínezhetik Lautrec egy-egy plakátját. Ez a látványosság a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem TechLab (Hegyi Bélaés Ruttkay Zsófia) közreműködésével jött létre.
Lautrec műveiből a magyar közönség legutóbb éppen 50 esztendővel ezelőtt, 1964-ben láthatott kiállítást. A képek eközben raktárban, összetekerve vártak sorsukra, és kemény restaurátori munka után jelenhettek ismét a nézők szeme előtt.
Május 17-én, a 10. alkalommal rendezendő európai múzeumok éjszakáján a Szépművészeti Múzeum is hajnalig tartó mulatságot rendez, hogy megidézze az ezerarcú Párizs hangulatát sanzonokkal, divat-performansszal, francia gasztronómiai bemutatóval, a Barokk Csarnokban montmartre-i kávéházzal, kocka- és kártyajátékokkal, macaron-evéssel, tangóharmonikával. A Nemzetközi Képregényfesztivál vendégül látja Boulet rajzolót, Zólyomi Zsolt parfümőr pedig francia illatokat készít a képekhez. Az Ión Piramisban francia filmeket vetítenek a közönségnek, köztük a Lautrec címűt, Roger Planchon alkotását).
