Az iWiW-korszak tizenkét év közszolgálat után lezárul. A világon az elsők között létrehozott közösségi honlap 2005–10 között Magyarország leglátogatottabb portálja volt, a csúcsidőszakban naponta 1,5 millióan keresték fel; 4,7 millió adatlap és ötszázmillió kapcsolat keletkezett általa. Szűrők segítségével használói rátalálhattak régi barátaikra, feledésbe merült rokonokra, egykori szerelmekre, és az újonnan keletkezett ismeretségeket is virtuális formába önthették.
Az internetezők folyamatosan megoszthatták életük fontos eseményeit, izgatottan tanulmányozták egymás közösségi hálóját. Könnyebbé vált az osztálytalálkozók, meglepetés szülinapi partik, leány- és legénybúcsúk szervezése, gyorsabban lehetett közös célért összefogni, egy-egy ügyről médiavisszhangot gerjeszteni. Dalok és versek születtek az iWiW-ről, és különcöknek nézték azokat, akik valamilyen okból még nem voltak fent rajta.
Az iWiW kétségtelenül beírta magát a magyar médiatörténelembe: az egykori startup vállalkozás végül az informatikai és a közösségi élet egyik legfontosabb lépcsőfoka lett, IT-technológiákat és új hirdetési formátumokat teremtett. Meghatározó szereplője lett az internetezés széles körű elterjedésének is – a babyboom-korszak, az X-generáció szülöttei közül is sokan az iWiW miatt tanultak meg egyáltalán netezni.
Az iWiW szárnyalása a világot behálózó konkurencia, a Facebook előretörésével kezdett alább hagyni, a két site látogatottsági görbéje 2010 végén ért össze. Az iWiW-et jegyző Origo Zrt. még négy évig kitartott terméke mellett, ám az oldal fenntartásának már nem látja további értelmét.
„Az iWiW hangsúlyos szerepet játszott a magyar internetezés elterjedésében és az online tartalomfogyasztásban, ezt tőle elvitatni nem lehet – mondta el Vaszily Miklós, az Origo Zrt. vezérigazgatója. – Az emberek többségének azonban bőven elegendő egy közösségi oldalt kezelése, és érthető, hogy ezt inkább egy nagyobb presztízsű, nemzetközi oldalon teszik meg, ahol ráadásul külföldi ismerősökkel is kapcsolatba léphetnek. Sok más ország tapasztalatait látván azt gondolom, szép az az öt év, amíg a két közösségi fórum meg tudott lenni egymás mellett, ám a folytatást már nem láttuk ésszerűnek, így a 2014 májusában lejáró üzemeltetési szerződésünket már nem hosszabbítjuk meg.”
Az iWiW-használók 2014. június 30-ig nosztalgiázhatnak a kedvenc oldalukon, egy kattintással kérhetnek egy digitális időkapszulát adatlapjuk, kapcsolataik, fényképeik, levelezésük elmentésére, és utoljára játszhatnak még egyet: az iWiW készpénzzel és vásárlási utalványokkal díjazza a hűséget. Egy korszak lezárul, a Gépház nem küld több üzenetet, az Origo Zrt. a határidő lejártával minden adatlapot megsemmisít.

