Tegyük szívünkre a kezünket: ha lengyel zeneszerzőket kellene felsorolnunk, hirtelen aligha jutna eszünkbe más, mint Fryderyk Franciszek Chopin (1810–49), netán még két 20. századi: Krzysztof Penderecki (*1933) meg Witold Lutosławski (1913-94). A Nemzeti Filharmonikusok január 11-i hangversenye ezt a hiányt szünteti meg. (A nyitó képen a Nemzeti Filharmonikusok; foto. Hargitay Olivér.)

Łukasz Borowicz (*1977), a Lengyel Rádió Szimfonikus Zenekarának és a Varsói Operának vezető karmestere a romantika két híres lengyel zeneszerzőjét mutatja be a közönségnek egy-egy darab által. A koncerthez csatlakozik még két további vendég: Jacques Zoon fuvolaművész és Vigh Andrea hárfaművész Mozart egyik művét adja elő.

A negyvenes évei elején járó Borowicz karmester közreműködésével ismerkedhetünk meg a romantika két kiemelkedő lengyel zeneszerzőjével. Stanisław Moniuszko (1819–72) a „lengyel Erkel”, a nemzeti opera műfajának és a zeneoktatás rendszerének megteremtője. Legismertebb, Halka című, négyfelvonásos operáját 1848-ban mutatták be, ennek nyitánya hallható majd a koncerten.

A másik lengyel zeneszerző, Karol Szymanowski (1882–1937), ő is Richard Wagner és Richard Strauss hatása alatt kezdett komponálni, míg rá nem talált saját egyéni útjára. Színes, változatos, népzenei fogantatású dallamokat is tartalmazó II. szimfóniáját 1911-ben mutatták be.

A lengyel darabok mellé egy Mozart-mű is elfért a repertoárban. Magyar–holland páros előadásában hallható majd az a különös kettősverseny, melyet Mozart egy francia arisztokrata és a leánya számára komponált. Az előadók: Jacques Zoon holland fuvolaművész, valamint Vigh Andrea magyar hárfaművész; kettejük ritkán hallható játéka is fölcsendül majd a hangversenyen.

Műsoron: Moniuszko Halka – nyitány; Mozart C-dúr fuvola-hárfa verseny K. 299; Szymanowski II. szimfónia, op. 19

Közreműködik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, továbbá Jacques Zoon fuvola és Vigh Andrea hárfa; vezényel Łukasz Borowicz karmester. A hangverseny január 11-én este fél nyolckor kezdődik a Zeneakadémián.