A most megjelent albumot tavaly decemberben vették fel az A38 hajón. A lemez teljes mértékben visszaadja a teltházas koncertnek a hangulatát. A mostani lemezbemutatón természetesen az új anyag lesz a középpontban, bár előkerülnek régebbi számok is. A csaknem 50 perces korongon kilenc szám hallható, többségében régebbi szerzemény, valamint új darabok is, amelyeket eddig még nem játszott a csapat. A lemezre az új köntösben előadott tradicionális blues számok mellé boogie-woogie és rock and roll is rögzítettek.
A címadó „Boogie on the ship” a zenekar egyik új szerzeménye. A hallgató egy vidám, felszabadult koncertbe csöppen bele, a klasszikusnak nem nevezhető bluest rengeteg improvizációval gazdagítja a csapat. A zenekar tagjai – közismerten – kitűnő jazz-/blues-muzsikusok, akik saját hangszerükön a hazai legjobbaknak számítanak. A szájharmonikás-énekes mellett jelenleg Kepes Róbert basszusgitározik, Kovács Erik zongorázik, Molnár Dániel dobol, Szász Ferenc gitározik.
Pribojszki Mátyás autodidaktaként tanult meg hangszerén játszani. Az sem mindennapi, hogy mintegy ezer szájharmonikát gyájtött össze és hangszer-kereskedéssel is foglalkozik. E temérdek „herfli” közül csak néhányat használ egy-egy koncertjén. Nemcsak játssza, hanem tanítja is a szájharmonikát.
Az együttes két évvel ezelőtt jelentette meg How Many More című stúdióalbumát, a zenekar vezetője tavaly Ripoff Raskolnikovval, az osztrák születésű, ám Magyarországon élő és dolgozó gitárossal is készített közös lemezt Room for Two címmel.
A Békéscsabám született Pribojszki Mátyás a múlt jó egy évtizedben több mint 25 országban lépett fel különböző zenekaraival. A németországi Szájharmonika-világbajnokságon 1997-ben megkapta a legmagasabb minősítést a világ legjobbjaiból álló szakmai zsűritől. Pribojszkit számos hazai és külföldi lemezen lehet hallani. A hazai zenészek közül szinte mindenkivel játszott, a külföldiek közül Duke Robillarddal, Otis Granddel, Paul Lambbel, Ian Siegallal, Mike Sponzával, az idei Budapest Blues Fesztiválon a Petőfi Csarnokban Kellie Ruckerrel és másokkal játszott együtt szólóban vagy együttesével.

