A Párizsi rejtély az 1889-i párizsi világkiállítás idején játszódik, a kor tizenkét leghíresebb detektívjének különös társaságáról, és még különösebb bűnügyeiről szól, lassú hömpölygéssel mutatva meg azt a korszakot, és annak a világnak a logikáját. Ahogy ezt manapság egy argentin író, Pablo De Santis elképzelte.
A most 51 éves szerző első regényét 22 évesen publikálta. Azóta műveit húsz nyelvre fordították, és számos díjat nyertek el.
– Már gyerekkoromban irodalmi légkör vett körül, irodalomszerető családba születtem. Orvos apám még szerelmes verseket is írt. Az első irodalmi hatás az életemben talán az a vers volt, amelyet anyámhoz írt – idézte fel Pablo De Santis a kezdeteket a budapesti könyvfesztiválon. – Engem is vonzott az irodalom. Sőt, mindig is az irodalom vonzott. Írtam fiataloknak szóló könyveket, képregényeket és nagyobb lélegzetű regényeket is.
A Párizsi rejtélyt Ivánának ajánlja. És a könyvborítón őt ábrázoló fotót is Ivana készítette. Aki maga nem fotós, hanem az író felesége, négy gyereke közül a két kisebbik édesanyja, az egyik nagy argentin napilap újságírója volt, s ma filozófiát tanít.
A filozofikus gondolkodás a krimiben is feltűnik. De vajon mi késztet egy valóban szépen író írót, a rengeteg konfliktussal terhelt mai korban arra, hogy a tizenkilencedik században játszódó, Agatha Christie-re emlékeztető művet alkosson. És mi készteti a mai olvasót arra, hogy ilyen könyvet vásároljon?
– Nagyon szeretem, ha a művekben a jelen és a múlt ütközik és én kivesézhetem a múltat. Az irodalom olyan ultranyelv, amit mindenki ért. Ami felül tud emelkedni a mán. Az írók nagy többsége szeret visszanyúlni a múlthoz. Gyerekkorunkban nagyon erős hatások érnek minket is, és a regények lehetőséget adnak a nosztalgikus élmények felidézésére – mondta Pablo de Santis. – Agatha Christie-t is nagyon szeretem. Már gyerekként is olvastam a műveit. Bár egy cseh író, Leo Perutz még nagyobb hatással volt rám. A művei igen népszerűek voltak Argentínában.
– Ami pedig az olvasók érdeklődését illeti, úgy gondolom, őket az vonzza, ahogy az író ír, ahogy kifejezi magát, ahogy a hőseinek a sorsa alakul – ettől szeretik, vagy nem szeretik a könyveket. Ezen múlik a művek sorsa. A regényeimben sohasem a valóságot keresem. Számomra a fikció a lényeg, mégis, az olvasó megtalálhatja bennük a saját életét. Ahogy a régi görögök sem a pontos tényeket írták le a mítoszaikban, de még a ma emberei is megtalálják bennük a valóságot.
