(Forrás: fas.de) Németország a legerősebb hadsereget akarja felépíteni Európában, nyilatkozta a német kancellár a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung-nak adott interjúban. Friedrich Merz. Ugyanakkor nem törekszenek saját atomfegyverre, marad a NATO nukleáris ernyője, és a francia atomütőerő, a Force de Frappe. Szerinte a szabályalapú rend visszaszorul, a „jog helyett erő” korszaka jön.
Az interjúban Merz arról is beszélt, hogy ma nehezebb kormányozni, mint a második világháború utáni években: akkor minden döntés javított a helyzeten, úgy fogalmazott, hogy ma „részben blokkolt a köztársaság” és erős félelem van a változásoktól.
A jólét „veszteségfélelmet” szül; sokan úgy érzik, mögöttünk a legjobb idők. Merz optimista: a szabadság, a béke és a jólét megőrizhető, ha helyesen cselekszünk.
Merz elutasítja a „Európai Egyesült Államok” vízióját; szerinte az EU túlszabályoz, a 27-eknél az integrációnak pedig korlátai vannak. Több kormányközi együttműködést sürget így Franciaország, Lengyelország, Olaszország, és az északi államok lehetne a közvetlen partnerek.
Az Atlanti-óceán politikailag „szélesebb” lett; Amerika önérdeke erősödik, de nem az „Amerika az első” nem azt jelenti, hogy „Amerika egyedül”. Merz saját tapasztalata alapján kiszámíthatónak tartja Trumpot, személyes munkakapcsolattal. Szerinte a világban a szabályalapú rend visszaszorul, a „jog helyett erő” korszaka jön. Az EU döntően nem tudta volna befolyásolni a közel-keleti eseményeket. Németország Izrael mellett áll, politikai-diplomáciai és pénzügyi eszközökkel is.Ami a nukleáris elrettentést illeti: marad a NATO nukleáris megosztása és a francia Force de Frappe; nem időszerű német atomopció
Az orosz fenyegetéssel szemben bízik a NATO 5. cikkely érvényesülésében és az USA elköteleződésében. A Putyin–Trump budapesti találkozó bejelentése szerinte reményt ad Ukrajna ügyében is.
A belpolitikáról szólva elmondta: az AfD erősödése több tényezőből fakad; a CDU fő ellenfele lesz. A „tűzfal-stratégia” marad; nem akarnak az AfD-től függni. A CDU középen álló, konzervatív-polgári, liberális és felekezetközi néppártként definiálja magát.
Végezetül azt fejtegette: a mai politikusok „a jólét gyerekei”; ő „kemény, de érzékeny” lehet, ha kell – a feladat a felelősség komolyan vétele.

