Szeptember 27-én Borlai Gergő Divided Concert című hangversenyén az alkalomra készült szerzemények szólalnak meg. Kreatív zeneművészként Borlai nem ismer műfaji határokat, szeretettel próbálja ki magát a legváltozatosabb stílusokban. A koncerten ott lesz Tzumo Árpád, Dresch Mihály és Tátrai Tibor is. Külföldi vendégek is lesznek; a vietnami–francia gitáros Nguyên Lê, a francia basszusgitáros Hadrien Feraud és a brit ütőhangszeres Pete Lockett játéka szintén formabontó megoldásokat ígér. Az esten közreműködik Ladányi Andrea táncművész.
Október 18-án a Fusio Group mutatja be új lemezét. Szendőfi Péter dobos zenekara a magyar dzsessz egyik patinás formációjának számít, 1992-ben alakult. A modern elektronikus jazz amerikai mintáit követve, sodró lendületű zenét játszik. Szendőfi közvetlenül a műfaj mestereitől – Dave Weckltől, Dennis Chamberstől és Jojo Mayertől – tanult New York-i ösztöndíja alkalmával.
November 8-án Fábián Juli lép fel saját zenekarával, a Jazz Riffel. Az együttes repertoárját dallamos témák, innovatív ritmusszekció és lírai hangvétel jellemzik. Tagjai olyan sokoldalú zenészek, akik eddigi pályájukon számos műfajban megfordultak és bizonyították széles körű tudásukat.
December 13-án Szakcsi Lakatos Béla a Tükrök produkció részeként mutatja be legújabb szerzeményeit. Szerzői estjén a számvetés szándékával tárja a közönség elé azokat a zenei vonzásokat, amelyek az utóbbi évtizedekben meghatározták pályájának irányát. A dzsessz kortárszenével, cigányfolk-gyökerekkel és magyar népzenei hagyománnyal ötvözött útkeresése hallható. A koncerten a Dresch Mihályt, Szandai Mátyást és Balázs Elemért felvonultató zenekar játszik a szerzővel együtt.

