„Mindenki tehet valamit azért, hogy a méhek jobban érezzék magukat nálunk, és elegendő táplálékot találjanak” – ezekkel a szavakkal invitál mindenkit Ulli Sima környezetvédelmi tanácsnok az első bécsi méhek napjára, amelyet május 13-án tartanak a bécsi városháza árkádos udvarán.
Az ingyenesen látogatható rendezvényen az érdeklődők nemcsak a méhekkel kapcsolatos hasznos, gyakorlati tanácsokat kaphatnak például arról, hogy miként lehet a méhek számára is csábítóan berendezni egy virágládát, vagy ki lehet allergiás a méhcsípésre, de saját mézet is pergethetnek, amit szuvenírként kis üvegben hazavihetnek. Emellett mézpiac, kóstolók, bemutató kaptár és barkácsműhely is várja a látogatókat, ahol szakértő irányításával méhhotelt és méhviasz-gyertyát készíthetnek.
Bécs városának régóta szívügye a méhek védelme, amiért évek óta sokat tesz is. Az osztrák főváros nem csupán aktív támogatója az ökológiai gazdálkodásnak; szakemberei természetbarát módon kezelnek számos rétet és parkot, hogy a Bécsben élő mintegy 200 millió méhnek mindig legyen elegendő tápláléka. Újabban egyre több városi létesítményben, például az Ebs Wien víztisztító telepen, a központi temetőben, a Dunaszigeten helyeznek el méhkaptárakat. Kiadványokkal, rendezvényekkel is fölhívják a lakosság figyelmét a méhek igényeire.
Az osztrák főváros területén jelenleg 5267 méhcsalád él összesen 450 kaptárban, amelyet 600 méhész gondoz.

