Nehéz meghatározni a második Orbán-kormány négy évét három „felvonásban”, harminc „képben” bemutató kötet műfaját. A hazai írott és elektronikus sajtó örökifjú nagy „örege”,Mészáros Tamás– tanult hivatása alapján – legalább kétféleképpen szemléli, értelmezi és adja tovább a történteket: krónikás publicistaként és színházi rendezőként. És mielőtt megosztaná (jelen esetben az olvasóval) a gondolatait, mondandóját saját, okos érvekkel erősített véleményével is gazdagítja. Miközben tárgyilagos, hiszen szentírásnak tekinti a tényeket, sokoldalúan elemzi, értelmezi a bel- és külpolitika, a gazdaság, a kulturális élet, a társadalom eseményeit és jelenségeit, a tőle megszokott okos finomsággal közli a véleményét is a tapasztaltakról, rámutatván a nemegyszer drámai összefüggésekre.

A legérdekesebb: ez a vélemény az esetek nagy többségében találkozik, egybecseng az olvasóéval. Föltéve, ha az olvasó képes objektívan mérlegelni az éppen fölvetett problémát, és nem tartozik Orbánisztán meggyőzhetetlen, a dogmákhoz ragaszkodó hit- és eszmetársaihoz.

Vészhelyzetről ír Mészáros Tamás – vészhelyzetben. A cím és az ország állapotának jellemzésére elegendő a kötet előszavának egyetlen passzusát idézni: „…A kormánypárti törvénygyár tömegtermelésre kapcsolt, és szisztematikusan kiiktatta a plurális parlamentarizmus fékeit és ellensúlyait, a liberális demokrácia garanciális elemeit. Nem egészen három év alatt lezajlott az orbánizmus közjogi berendezkedése, létrejött ez a sajátos, kelet-európai autoritás a maga hűbéri láncolatával, mindenre kapható mamelukjaival és kétségbeejtő provincializmusával…”

Ajánlható tehát a legújabb Mészáros-mű azoknak, akik szeretnék megérteni a közeli múlt történéseinek összefüggéseit. Olvassák el azok is, akik legföljebb csak sejtik, de még nem fogták föl a jelen és a holnap nemzedékei, az egész társadalom, továbbá a gazdaság és a szellemi élet elleni merényletek veszélyességét. Tudja meg az olvasó, hogy a mai magyar politikai, gazdasági, társadalmi, szellemi berendezkedés ellentmond a józan európai normáknak, amiből perceken belül elillan a demokrácia, sőt, a klasszikus-konzervatív kereszténydemokrata elveknek és gyakorlatnak is, olyan út, amely nem a 21., hanem sok tekintetben a 12. századba vezet – vissza.  

Mészáros Tamás tényeken, logikán, érveken alapuló okos könyve nem csupán a magyar olvasó számára fontos korrajz. Ahhoz, hogy az irántunk, magyarok iránt érdeklődő külföld valós képet kaphasson rólunk, célszerű lenne legalább angolra (vagy németre) fordítani. Nagy segítség lenne az Európa működő felében élők (politikusok, a politika és hazánk iránt még érdeklődők) számára, hogy legalább értsék a magyarországi fejleményeket, ha megérteni már nem tudják is.

(Mészáros Tamás könyve a Noran Libro Kiadó gondozásában jelent meg.)