Oláhné Surányi Ágnes, Velence polgármestere.Velencén új városközpontot hoztak létre, mai ott jártunkkor már az utolsó simításokat végzik. Velence Kapujának legfontosabb eleme a szabadstrand a hozzá tartozó ingyenes, négyszáz helyes parkolóval és a Velence Korzó nevű központi épülettel. Ott jön létre az ország egyik legszebb, legnagyobb, 13 500 négyzetméteres fövenyes, gyermek- és családbarát szabad strandja.

A víz könnyen megközelíthető, a400 méterhosszú új partfalat környezetbarát módon megerősítették, és lejárókat építettek a sekély tóhoz. A homokos partszakaszon egyelőre növény nincs, de bérelni lehet majd nyugágyakat és napernyőket. A homokos területet egy mellvéd és 19 ezer négyzetméteren kikövezett sétány mögött 17 ezer négyzetméter parkosított, padokkal berendezett sáv követi.

A Velence Korzóban harmincféle üzlet és szolgáltatás igyekszik kielégíteni a helyiek és az idegenforgalom igényeit. Az emeleten fedett sétányról pompás kilátás nyílik az ország harmadik legnagyobb tavára, a környező nádasokra, a színes vitorlásokra és a sétányt a kikötői öböllel összekötő gyaloghídra.

A központi épület üzemeltetője és a tulajdonos, a városi önkormányzat szándéka, hogy egész évben vonzó rendezvényekkel várja a hazai és külföldi látogatókat. Benne helyet kap a helyi Tourinform-iroda, a harmadik emeletén házasságkötő- és díszterem lesz – a közösségi megmozdulások színtereként. Velence városa szeretné megteremteni a négy évszakos turizmus lehetőségét – mondja Posch Ede, a helyi kommunikációs vezető. Mostanáig semmilyen lehetőséget nem tudtak kínálni rossz idő esetére.

Velence kapuja tárva.

A korzó négycsillagos Velence Resort & Spa szállodája és étterme, valamint a helyi gyógy- és hévízforrások wellness-szolgáltatások sokaságát köti össze a Velence Korzó épületével. A szálloda 179 kétágyas, tóra néző erkélyes szobával, remek konyhával, játszótérrel, sportpályával, konferenciateremmel, 11 kül- és beltéri medencével, szaunaparkkal, gyógyászati kezelésekkel, különleges szolgáltatásokkal keresi a vendégek kegyét – sorolta Szalczgruber Mariann, a szálloda marketingese. Most legföljebb csak elképzelni tudjuk, hogy télen a biztonsággal korcsolyázókra rátekinthetünk a forró szauna után valamelyik kellemes medencéből.

A sétány mentén bőven találhatók halsütödék, lángossütők, italokat és egyebeket árusítók pavilonjai.

A Budapesttől mindössze 45, Székesfehérvártól 15 km-re, az M7 autópályától mintegy 5 km-re lévő város régóta a kerékpárosok Mekkája. Tervbe vették a vasút-korszerűsítést, P+R parkoló létrehozását. A pihenő kerékpárokat térfigyelő kamerák őrzik, és a rendőrök is rendszeresen járőröznek a biztonság céljából.

A kapunyitás napjaiban, május 30-án, 31-én és június 1-jén ingyenes hajójáratok indulnak a tavon, a látogatókat konga-parti, kiállítások, fényplasztika és gyerekprogramok várják. Az események részleteit a város honlapján megtekinthetjük.