A „Kiváló Magyar Szótár” verseny célja, hogy a kiemelkedő színvonalú magyar szótárakat elismerésben részesítse, és ezzel közvetve támogassa a minőségi magyar szótárkiadást, és elősegítse a vásárlókat a szakszerű szótárak kiválasztásában.
A versenykiírás szerint a kiadók az előző naptári évben kiadott szótárukat nevezhetik, ám az első három versenyen az előző öt évben kiadott szótárak is nevezhetők. A díjra bármely mgyar vonatkozású szótár felterjeszthető, tehát egynyelvű magyar szótár, továbbá olyan két-, illetve többnyelvű szótár, melyek közül az egyik nyelv a magyar, vagy magyar szerzők által készített idegen nyelvű szótár, illetve magyar kiadó által kiadott szótár.
A 2007-ben először kiírt, nagy érdeklődést keltett verseny után (akkor 35 szótár érkezett 14 kiadótól) 2008-ban kevesebben pályáztak a „Kiváló Magyar Szótár” címre: 5 kiadó összesen 13 szótárt nevezett be. A tavalyi szünet után 2010-ben négy kiadó 13 szótára versengett a ki-tüntető címért.
A szótárak értékelésében 21 független szakember vett részt: nyelvészek, szótárírók, valamint az egyes szakterületek avatott művelői. Az értékelési szempontok között szerepelt a szótár általános felépítése, a szóállomány nagysága, összetétele és elrendezése, az egyes szócikkek szerkezete, a nyelvtani és jelentéstani információk és a külső megjelenés – tipográfia, olvas-hatóság, borító, kötés – is.
Minden szótárról két részletes, írásos bírálat készült (amit a munkabizottság a kiadókhoz is eljuttatott), s ezek alapján az öt főből álló főzsűri döntött arról, mely szótárak kapják meg a díjat. A főzsűri tagjai: Kiefer Ferenc akadémikus (elnök), Bassola Péter professzor (elnökhe-lyettes), Kiss László tipográfus, tervezőgrafikus, Nádasdy Ádám egyetemi docens és Szöllősy Éva szerkesztő.
A díjazott szótárak:
Eőry Vilma (főszerkesztő): Értelmező szótár+ (Tinta Könyvkiadó)
Hessky Regina–Iker Bertalan: Német–magyar, Magyar–német tanulószótár (Grimm Kiadó)
Pálfy Miklós: Francia–magyar kéziszótár (Grimm Kiadó)
Pusztai Ferenc (főszerkesztő): Magyar értelmező szótár (Akadémiai Kiadó)
Szemerkényi Ágnes: Szólások és közmondások (Osiris Kiadó).
A képeket Dömök Viki készítette.

