Ehhez a modern táplálkozástudomány már alig tud hozzátenni valamit, legfeljebb elemzi az összetevőit. Íme: kevés fehérjén kívül tartalmaz szénhidrátot, sok vizet és rostanyagot, valamint A-, B2- és C-vitamint, továbbá nikotinsavat, káliumot, kalciumot, vasat, foszfort, ként – utóbbi felelős maradandó szagáért, amit nem szoktunk illatnak nevezni.
Ajánlott bőrgyulladásokra, túlzott véralvadás ellen, légúti fertőzések kúrálására (a légúti mirigyeket váladékozásra serkenti, azaz köptető), vércukorszint csökkentésére, megfázás ellen, vesekő- és homok kihajtására, reumára (főzetével az érintett részt borogatják), de még az illata is öli a baktériumokat! Értágító hatásával csökkenti a trombózis-hajlamot, a magas vérnyomást és a káros koleszterinszintet. Gennyező sebre, duzzadt mirigyekre, daganatokra a pirított újhagyma hoz enyhülést. Napjainkban ismert rákellenes hatása is. Mindehhez 10 deka újhagymában mindössze 40 kalória van!
Két dolgot fogadjunk meg:
# sose mártogassuk sóba, mert az ízét nem javítja, viszont tönkreteszi a kalciumháztartásunkat;
# ne vágjuk le a zöld szárát, ne dobjuk ki! Éppen olyan hasznos rész, mint a föld alatt növő fehér fej. Ha a zöldjét nem ennénk meg, akkor díszítsük vele a zöldséges tálakat, felvagdalva tegyük paprikás krumpliba, lecsóba, levesbetétekbe, körözöttekbe, rakott krumpliba! Szépen díszíti a rizst, a hideg krumplisalátát. Jó alapanyag zöldséglevesekhez, rakott ételekhez, salátákhoz, akárcsak a snidling, azaz magyarul metélőhagyma.
A snidling (más néven: metélőhagyma) épp olyan hasznos tulajdonságokkal rendelkezik, de soha ne főzzük, süssük, mert elveszti magas C-vitamin tartalmát! A konyhaablakban csinos látvány a gyorsan növő snidling, amit apró magokból ültethetünk. Ha az erkélyen, nagyobb ládában neveljük, gyönyörű kis lila virágokat hoz, amelyekből az érett magokat kivesszük, és újra elültetjük. Megvehetjük a piacon csokorban is, de ne tároljuk sokáig! Frissen aprított zöld száraival díszíthetünk leveseket és hidegtálakat. A legjobb persze körözöttekbe, tojáskrémekbe aprítva, rántotta tetejére szórva.
Hagymás melegszendvics
Vékonyra szelt rozskenyereket megkenünk vajjal (esetleg olívaolajjal), rászórunk finomra vágott újhagymát és szárát, ízesíthetjük kevés fűszersóval. Egy másik vékony szelet kenyérrel befedjük, majd kontaktsütőben mindkét oldalát megpirítjuk. Egyesek vékony sonkaszeletet is rakhatnak a két kenyér közé.
Sült újhagyma
Két csokor újhagymát megtisztítunk, felvágjuk kb. 10 centi hosszú darabokra. Vajjal kikent tűzálló tálat kivajazunk, ebbe sorakoztatjuk egymás mellé a hagymákat. Egy kis pohár tejfölt kikeverünk egy egész tojással, csipet sóval, szerecsendióval. Ezt ráöntjük a hagymára, bőven megszórjuk reszelt (Pannónia) sajttal, és a sütőben ropogósra sütjük. Pirított kenyérrel finom uzsonna vagy vacsora lesz.
Hagymás omlett
Egy csokor tisztított, megmosott újhagymát felkarikázunk, kevés olajon üvegesre pároljuk, a végén csipetnyi pirospaprikával ízesítjük. Személyenként kisütünk egy-egy omlettet (vagy rántottát), ha kész, megtöltjük a párolt hagymával, félbehajtjuk, és a tetejére reszelt sajtot szórunk.
Hagymaleves, I.
Ehhez inkább idei főzőhagymát használjunk! A zöldségeseknél már lehet kapni csokorba szedett új főzőhagymát. Egy-egy csokor általában hat darabból áll, s a szára nélkül árulják. Apró kockákra felvágjuk (vagy húsdarálón átforgatjuk) a megtisztított fejeket. 1 evőkanál forró olajon üvegesre pároljuk a hagymát, és ráöntünk 2 evőkanál vizet. Ha tudunk szerezni friss korianderlevelet, azt is finomra vágjuk, és beletesszük. Felöntjük fél liter ultra magas hőfokon kezelt tejjel és1 dlvízzel, felhevítjük, de nem forraljuk. Ezután négy egész tojást buggyantunk a levesbe, lefedve hagyjuk 3 percig állni, végül pirított kenyérkockákkal tálaljuk, személyenként egy-egy benne buggyantott tojással. A tetejét megszórjuk frissen vágott petrezselyemmel.
Hagymaleves, II.
3 evőkanál olívaolajjal és 1 evőkanál barna rizsliszttel rántást készítünk, beleteszünk legalább 4 fej megtisztított, felaprított új főzőhagymát és szintén héja nélkül felaprított vagy reszelt 2 darab újkrumplit. Felengedjük másfél liter vízzel, ízesítjük babérlevéllel, sóval, kevés mézzel, citromlével, őrölt fehér borssal és kávéskanálnyi pirospaprikával. Ha megfőtt, mixerrel pürésítjük, pirított kenyérkockákkal, tejföllel és apróra vágott snidlinggel meghintve tálaljuk.

