Az Országgyűlés 2000. évi döntése értelmében 2001 óta minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása. A kezdeményezés Pokorni Zoltán akkori oktatási miniszter nevéhez fűződik, aki a budapesti gettó felszabadításának 55. évfordulóján, 2000. január 18-án javasolta, hogy a középiskolákban minden évben április 16-án emlékezzenek meg a holokausztról. A magyar holokauszt hetvenedik évfordulója tiszteletére az idén holokauszt-emlékévet rendeznek Magyarországon.
Magyarország 1944. március 19-i német megszállása után a Sztójay-bábkormány folytatta a Horthy-rezsim által már 1920-ban megkezdett antiszemita intézkedéseket, sorra hozta a zsidóellenes rendeleteket a sárga csillag viselésétől a kerékpárok beszolgáltatásán és a zsidók lakásának igénybevételén át a zsidó emberek gettókba, Budapesten úgynevezett zsidóházakba költöztetéséig. A hetven évvel ezelőtti április 16-tól datálható a magyarországi zsidók elkülönítése. Vidéken 1944 tavaszán gettókba zsúfolták a zsidóságot, majd általában valamilyen ipari létesítményből kialakított gyűjtőtáborokba vitték, azután pedig rövidesen deportálták őket az ausztriai, németországi és lengyelországi koncentrációs (megsemmisítő) táborokba.
A tömeges deportálások 1944. május 15-én kezdődtek, először a keleti országrészekben, a visszacsatolt Kárpátalján és a Felvidéken, majd az egész országban. Az Adolf Eichmann által irányított német stáb a magyar közigazgatás és csendőrség apparátusának különösen készséges és kegyetlen közreműködésével hajtotta végre néhány hét alatt 437 ezer magyar állampolgár bevagonírozását. Auschwitzba naponta négy szerelvény, összesen 147 vonat indult magyar állampolgárokkal, nőkkel, idősekkel, gyerekekkel, betegekkel, férfiakkal telezsúfolva. Horthy Miklós és kormánya tisztában volt a deportálások céljával és végeredményével, ennek ellenére kiszolgáltatta saját állampolgárait a halálgyáraknak.
Budapest zsidóságának elhurcolását csak a kemény nemzetközi tiltakozás hatására állította le a király nélküli királyság kormányzója július 6-án.
Az 1941-i népszámlálás alapján – a revíziós lépések után megnövekedett területű országban – 725 ezer izraelita élt. Kétharmada szörnyű halált szenvedett, meghalt a munkaszolgálat, a deportálások, a tudatos népirtás nyomán. A vidéki zsidóság gyakorlatilag megsemmisült, a Budapesten élők közül mintegy 100 ezren menekültek meg.
Emléktáblát állítottak a gyermekáldozatoknak
és a gyermekmentő tanároknak Makón és Pécsett
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából emléktáblát állítottak a gyermekáldozatoknak és a gyermekmentő tanároknak szerdán a makóiJózsef AttilaGimnáziumban. Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára felidézte, hogy hetven éve, 1944. április 16-án kezdődött el Magyarországon a vidéki zsidóság gettóba zárása. „Nem szabad hagynunk, hogy az évek múlása elhalványítsa a fájdalmat és veszteséget, amelyet a világnak és Magyarországnak kellett elszenvednie” – hangsúlyozta.
Az államtitkár elmondta, egy olyan generáció tagja, amely a történelemkönyvekből sem ismerhette meg az igazságot. Felnőtt fejjel kellett szembesülnie azzal, hogy hetven éve magyarok voltak a holokauszt áldozatai, és magyarok voltak az elkövetők, a gyilkosok is is. Az iskola bejárati aulájában elhelyezett emléktáblán az iskola hat meggyilkolt zsidó diákja és Fried Ármin egykori gimnáziumi tanár neve olvasható.
Urbancsok Zsolt makói főlevéltáros, a Dr. Kecskeméti Ármin Egyesület elnöke úgy fogalmazott, a kőtábla méltó helyre került, de igazi helye a makói elemi zsidó iskola épületében lenne. Ma már azonban sem az iskola, sem egykori diákjai nincsenek meg. Az épületet 1965-ben a neológ zsinagógával együtt lerombolták, az iskolában dolgozó öt tanító egyike sem tért vissza a holokausztból, azt pedig nem tudható, hogy a 256 iskolás közül hányat pusztítottak el. A holokauszt makói áldozatainak száma ezerkétszáz körüli, közülük 350–400 gyermek volt – közölte a történész.
A pécsi Széchenyi István Gimnáziumban az iskola egykori zsidó származású, a holokauszt miatt elhurcolt tanulói és tanáraik emlékére avattak táblát szerdán, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján.
Kutas József, az iskola igazgatója ünnepi beszédében elmondta, az iskola jogelődjében, az akkori városi reáliskolában, a holokauszt idején a tanulók harmada zsidó származású volt, ugyanis az intézmény nem korlátozta vallási alapon a tanulók összetételét.
Az intézményből hetven évvel ezelőtt 33 tanulót és két tanárt hurcoltak el koncentrációs táborba, rájuk emlékeztet a tábla. Az iskola zsidó tanulóinak többsége szegény iparos vagy kereskedő zsidó családok gyermeke volt. Az intézményben tanult a többi között Breuer Marcell építész, formatervező és Forbát Alfréd építész, festő is, aki még a zsidó üldöztetések előtt elhagyta az országot.
Schönberger András pécsi főrabbi a megemlékezésen azt mondta, mindenkinek kötelessége emlékezni a második világháború idején elkövetett szörnyűségekre, ugyanis ezzel is erősödik az az akarat, hogy soha többé ilyen rémtett ne történjen sem Magyarországon, sem a világban.
Hargitai János kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy a holokauszt minden tízedik, az auschwitzi haláltábornak pedig minden harmadik áldozata magyar származású volt. Bár hetven év telt el az első gettók és gyűjtőtáborok felállítása óta, még mindig nehéz az emlékezés – jelentette ki. A számvetést, tette hozzá, azonban nem kerülhetjük el. Elmondta: a holokauszt előtt Európában arányaiban Magyarországon élt az egyik legnagyobb zsidó közösség, mégis „1944-ben 56 nap elég volt arra, hogy 437 ezer embert” deportáljanak az országból.
