A GlobART összművészeti társulatot Somogyi Anna, a KeletiIstván MűvészetiIskola egykori növendéke, majd a Bárka Színház tagja 2013 szeptemberében azzal a szándékkal alapította baráti körével, hogy színészeket, táncosokat, zenészeket, képzőművészeket és írókat maguk köré vonva teremtsenek maguknak lehetőséget művészi megnyilatkozásra.
Első rendezéseként Somogyi Anna Örkény István: „Pisti a vérzivatarban” című groteszk játékának adaptációját választotta, mert úgy érezte, hogy ez a talán a többinél kevésbé ismert, vagy kevesebbet játszott abszurd, groteszk Örkény mű, picit változtatva rajta, felfedezést nyújtó, igazi élményt adhat a mai fiataloknak. Ehhez válogatáson (divatos és rossz szóval casting) jelentkezőkből gyűjtötték össze a szereplőket, akik lényegében vagy végeztek már valamilyen művészképzőket és lehetőséget keresnek a kitörésre, vagy a felsőoktatás egyéb területein, esetleg a megélhetés miatt „prózai” munkahelyeken keresik a kenyerüket, itt ugyanis nincs tandíj, vagy tagdíj a tréningekért, de ők sem kapnak semmi anyagit a fellépésükért. Március elejétől próbálják a darabot, jóllehet még fix próbatermük sincs.
A Pisti a vérzivatarban igen nehéz, összetett mű, de igazi megértéséhez elsősorban maguknak az alkotóknak kell megérteni nem csupán a darabot, de önmagukat is. Volt jelenet, amit elhagytak, máshoz zenét, versszöveget és táncot is illesztettek, a díszletet pedig Kalácska Gábor és Szeredai Enikő egymást serkentő művészi munkával tervezte meg. A társasághoz csatlakozott Pataki Anita és Pivarnyik Anikó író, aki felkérésre már dolgozik a következő tervezett bemutatón is, amely saját darab arról fog szólni, hogy egy fiatal társulat egy olyan darabot próbál, amelybena magyarfiatalok külföldre vándorlása a téma, akár kalandvágyból, akár kényszerűségből vállalkoznak, vagy nem vállalkoznak erre a lépésre a közeli jövőben. Ehhez augusztusban újabb szereplőválogatásra készülnek. Mindenesetre a társulat tagjai már most remekül érzik magukat együtt, mert itt életstílust, életminőséget nyertek a közösség által.
Ami a Pisti a vérzivatarban előadását illeti, felfogásuk szerint a közösségi élmények a 20. század emberi magatartásainak összességeként jelennek meg, épp ezért Pisti, akinek életútját nyomon követhetjük az események sodrásában, nem egyetlen személyként jelenik meg a színen, sőt – ha nemtelen nem is, de – konkrét nem nélküli figura. Mert Pisti te, én, ő, esetleg mindnyájan, bármelyikünk lehet. Jók és rosszak, halkan, lesütött szemmel suttogók és önmagukból kivetkezve ordítozók, gyilkosok és áldozatok, akik újra és újra meghalunk, majd feltámadunk minden halálból. Mit tehet a porszemnyi kisember, aki itt jön a világra Európa közepén? Milyen élet vár rá? Tudja, akarja értelmezni a valóságot? Keresi az élet értelmét? Megtalálja? Ezek a kérdések az emberiség történelme folyamán mindig előtérbe kerültek. S mivel az ember ugyanazokat a hibákat követte, s követi el korról korra – csupán a díszletek és a szereplők neve változik – e kérdések ma is aktuálisak. A darab úgy mutatja be a múltat, hogy benne örvénylik a jelen, s a lehetséges jövő.
Milyen ez a jövőkép? Szövevényes sorsunk fonalát saját magunk fonjuk-e, vagy mások? Kényelmes-e a báblét számunkra, vagy pattanásig feszült idegekkel alig várjuk, hogy kitörhessünk belőle?
A GlobART a kérdések megfogalmazásában segít, nem a válaszadásban. Jelenetről jelenetre provokál, gondolkodásra késztet, és nyilvánvalóvá teszi, ezek a legégetőbb problémák napjaink felfokozott, látszólag színes és zajos, ám a felszín alatt elszürkült és elidegenedett világában is. Rámutat arra, hogy kérdéseink megválaszolatlanok maradnak mindaddig, amíg a válaszokat a külvilágban, és nem önmagunkban keressük.
Akit tehát érdekel a ritkán látott Örkény-mű új adaptációja a GlobART előadásában, június 4-én este nyolc órától megteheti a Bakelit Multi Art Center nevű, IX. kerületi játszóhelyen (Soroksári út 164., ahol az egykori gyártelep 18-as épületében működik a Bakelit.) Megközelíthető a Boráros térről 8 megállónyira, a 23-as autóbusz Szabadkai úti megállójától, illetve a 3-as villamos Gubacsi úti megállójától. Autóval a városból érkezők az OMV benzinkútnál fordulhatnak vissza és az egykori gyártelepen belül találnak parkolási lehetőséget. További előadásokat szeptembertől terveznek.

