A Washington Post/AP beszámolója három elemet emel kiOrbán Viktor hosszas beiktatási beszédéből: 1. az ország megújításának és átszervezésének nehéz évei után a magyarok a folytatással bízták meg;2. a politikus támogatta az új ukrán kormányt, miközben megerősítette, hogy a Kárpát-medence magyarságának joga van a kettős állampolgársághoz, valamint a közösségi jogokhoz és az autonómiához; 3. Magyarország a NATO-nak és az EU-nak a tagja és nem a túsza, és a jövőben is megvédi nemzeti érdekeit.
A tudósítás megállapítja, hogy az előző kormány nagy gazdasági eredményeket ért el, így lenyomta az inflációt és a munkanélküliséget, már jelentkeznek a növekedés csírázó jelei, de a pozitívumok közül jó néhányat csak fenntarthatatlan eszközökkel lehetett felmutatni. Így a foglalkoztatásban azzal, hogy a közmunkásokat és a külföldön dolgozókat is bevették a statisztikába, az árak pedig főleg a kényszerű rezsicsökkentésnek köszönhetően estek. Sokat számított a magán nyugdíjpénztárak vagyonának államosítása és a különadó is. Bírálók ugyancsak kifogásolják a hatalom összpontosítását, valamint a demokratikus normák gyengülését.
A brit Reuters hírügynökség számára az volt a legfontosabb mondandó az Orbán-beszédből, hogy Magyarország ki akar állni a jogaiért az EU-belül, és hogy autonómiát sürget a határon túli magyaroknak, beleértve Ukrajnát is… A nemzetközi lapszemle itt folytatódik; tessék kattintani!

