Az Equilor Befektetési Zrt 2006-ban kezdte el a műgyűjtést, azóta folyamatosan gyarapodik a kollekció. Elsődleges szempont, hogy a fiatal magyar kortárs elsősorban festő- és fotóművészek munkái szerepeljenek a gyűjteményben. 

Figuratív, nonfiguratív képeket egyaránt vásárol az Equilor. A művek egy része meditatív, filozofikus gondolatiságot tükröz (Barabás Zsófi, Bullás József, Richter Zsuzsa). Egy másik (és ez a képek nagyobbik fele) rész inkább, szoros értelemben véve, a jelenre reflektál: társadalmi kérdésekre, azokkal összefüggő pszichológiai jelenségekre, mint az elkülönültség, az elidegenedettség, a magány, a frusztráció, a harag  érzéseire (pl.: Kupcsik Adrián, Fóti Lázár, Varga Zsófi, Stark Attila művei), vagy a technika rakétasebességű, követhetetlen fejlődése által generált új értékrendszer anomáliáira (pl.: Technika Schweiz). A gyűjtemény darabjaival olyan problémafelvetésekre kívánnak reagálni, amelyek a kor emberét a leginkább foglalkoztatják, és itt nem az értelmiség legmagasabb szellemi régióiban felbukkanó intellektuális felvetéseket értik, hanem az átlagember szellemi igényeit. Az Equilornál jó értelemben véve átlagemberen értik önmagukat, dolgozóikat, ügyfeleiket. Fontos, hogy a műalkotások megmozgassák a szemlélőt, valamilyen gondolatot, érzést elindítsanak benne. A törekvés, a szorgalmas munka mellett, a lélek és a szellem gondozása épp oly fontos az előrejutásban. Az, hogy irodahelyiségeikben műtárgyakkal veszik körbe magukat, időről-időre segít kiszakadni egy másik dimenzióba, ahol az ember megpihenhet egy-egy pillanatra, gondolatait egy másik síkra helyezve, elszakadhat a napi problémáktól, a megoldandó feladatoktól. Elég néhány percet eltölteni ebben a világban, ahhoz, hogy az ember feltöltődjék, új erőre kapjon, és az ötletek máris frissebbek, eredetibbek. 

A gyűjtemény kurátora, dr. Gereben Katalin művészettörténész, aki egyúttal az Equilor Befektetési Zrt. leányvállalatának, a művészeti befektetésekkel foglalkozó Equilor Fine Art Kft.-nek is az ügyvezetője: „Az Equilor, 2006-ban elhatározta, hogy létrehoz egy kortárs képzőművészeti gyűjteményt. Apránként vásároltunk, nem akartunk egyszerre kirukkolni egy komplett gyűjteménnyel, hagytuk, hogy a már megvásárolt művek hassanak ránk, hogy az ízlésünk szabadon formálódjon. Nem ragaszkodtunk egy stílushoz, egy irányzathoz, nem tűztük ki, hogy csak figuratív vagy nonfiguratív műveket vásárolunk, azt se határoztuk el, hogy minden műalkotásnak szigorúan társadalmi problémákra kell reflektálni, vagy filozófiai kérdéseket kell feszegetni, csak hagytuk, hogy megfogjon minket egy-egy alkotás és tovább húzzon, egyre beljebb a gyűjtés folyamatába. 

Az ötletet a vezetőség sugallta, de rövid időn belül a kollégák is egyre nagyobb tetszéssel és érdeklődéssel fogadták a kezdeményezést. Eleinte nem egy zsörtölődő munkatársat kellett elcsitítanom, amikor egy-egy merészebb festmény vagy fotó felkavarta a kedélyeket. Első beszerzéseink között volt Stark Attila TUJ című képe, amely három bizarr, vérengző külsejű baba kutyust ábrázol indulatos feliratokkal kísérve. Nekem annyira megtetszett ez a kép, hogy eleve az asztalom fölé akasztottam, a probléma csak az volt, hogy a szegény szobatárs kollégáim annyira meg voltak ijedve a képtől, hogy nagyon rá se mertek nézni. Borzadozva méltatlankodtak, de én kitartottam – és ennek meg is lett a gyümölcse, mert mára már ott tartunk, hogy a kolléganő, akinek az asztala fölött most lóg a festmény, rémült tekintettel kérdezte tőlem, hétfőn, amikor levettem a festményt, átszállítandó a kiállítás helyszínére, hogy hova viszem az ő drága kutyusait. Szerencsére gyorsan megnyugodott, amikor mondtam, hogy csak két hétre kell meglennie nélkülük. 

E kis történettel csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy a gyűjtés, ezen belül a vállalati gyűjtés – folyamat. Nem elég, hogy a vezetőség szeresse a kortárs művészetet, a célunk az, hogy ezeken az alkotásokon keresztül a kollégák és az irodába betérő ügyfelek is kiszakadhassanak néhány pillanatra egy másik dimenzióba. Ott egy kicsit megpihenjenek, letegyék a mindennapi gondokat, a munka miatti stresszt, és felfrissülve, új erőre kapva térjenek vissza a feladatokhoz. Azt gondoljuk, hogy az eredeti ötletek, és a megvalósításukhoz szükséges erő akkor születnek, ha az ember megáll egy-egy pillanatra, ha hagy magának némi időt a feltöltődésre. Persze egy kirándulással, családi körben eltöltött hosszú hétvégét nem pótolhat egy festményre vetett pillantás, de aki próbálta, tudja, mennyi mindenre képesek az ilyen inspirációval teli momentumok. 

Amellett, hogy a képek vásárlásával magunknak és a hozzánk ellátogató ügyfeleinknek örömet szerzünk, egyúttal felelősséget vállalunk a képzőművészet támogatásáért. 

A kultúra központi, állami támogatottsága sajnos koránt sincs egyelőre azon a szinten, amely elegendő lehetőséget teremtene a művészek számára, hogy tehetségüket a legmagasabb fokon bontakoztathassák ki. Többségük megélhetési problémákkal küzd, gyakran egzisztenciális okok miatt kénytelenek feladni ígéretes karrierjüket. Mindennek persze a „makro” művészeti életre is súlyos hatása van. A kultúra, a művészet szerepe egy ország életében mindig meghatározza az adott nemzet megítélését, és ezen értjük a saját magunkról, illetve a rólunk kívülről alkotott képet is. Egy nép műveltsége, kulturáltsága  minden egyéb társadalmi, politikai keretet determinál. Az egészséges szellemi, társadalmi önkép megteremtésének érdekében úgy véljük, az állam mellett a magánszférának, illetve a vállalati szférának is szerepet kell vállalnia – a 21. században a mecenatúra feladata nagy részben a privát cégekre hárul. Amikor a fiatal kortárs művészek munkáinak gyűjtésébe fogtunk, e feladat felismerése is fontos szempontunk volt.

Összességében ezzel a kiállítással arra szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy vállalati gyűjteményt nemcsak multinacionális cégek vagy mamut méretű nemzetközi bankhálózatok tudnak létrehozni óriási vagyonokból. Akárcsak a Magyarországon közepes méretű vállalatnak számító Equilor, más cég is elhatározhatja, hogy képzőművészeti gyűjteményt épít. Nem elvárás a gigantikus gyűjtemény, mindenki a saját léptékei szerint fogjon hozzá – persze csak, ha kedve van. Mi ezzel a kiállítással szeretnénk kedvet csinálni ehhez – reményeink szerint sikerrel!”

A kiállítás november 10-ig, hétfőtől péntekig 13-18 óra között a látogatható a kArton Galériában (Budapest, V., Alkotmány utca 18.).