Dr. Velkey György, a kórház főigazgatója az anyák napja közeledtével mutatta be az anyaotthon látványtervét. Vidor Eszter a Nemzeti Betegfórum képviseletében elmondta, hogy a betegszervezeteket tömörítő érdekvédelmi szervezet is fontosnak tartja, hogy támogassa az országos kezdeményezést.
Kováts Adél színművésznő, a jótékonysági akció nagykövete rámutatott arra, hogy az anyák napja nem csupán az az ünnep, amelyen az édesanyáknak megköszönhetjük mindennapi elkötelezett munkájukat. Kitűnő alkalom arra is, hogy felismerjük: a szülők és maguk a gyermekek is sokat tehetnek a balesetek megelőzésében. A Bethesda Kórház égés-prevenciós programja részeként eddig több mint húszezer iskolás figyelmét hívták fel a szakemberek a balesetveszélyes helyzetekre és a legfontosabb teendőkre. Kováts Adél megkérte az édesanyákat, nagymamákat, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez, s személyi jövedelemadójuk 1 százalékának felajánlásával támogassák a Bethesda Kórházat.
Az Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központot 2002-ben alapították. Akkor épült fel az ország legkorszerűbb, égési sérült gyermekek ellátására szakosodott centrum a kórházban. A tízágyas központban a súlyos égetteket a négyágyas égésintenzív-részlegen gyógyítják, ahol rendelkezésre állnak az égett betegek ellátásához szükséges fluidizációs ágyak, és van önálló fürdető-kötöző helyiség. A központ égési és plasztikai sebészeti részlegén három, kétágyas kórteremben ápolják a gyógyulóban lévő betegeket. A központ az egész ország területéről folyamatos készenléttel fogadja a súlyosan égett gyermekeket.
Évente mintegy 300 gyermeket kezelnek, közülük mintegy hetvenet a központ intenzív részlegén. A kisebb kiterjedésű égési sérülések gyógyítása az ambulancián, szükség esetén, az osztályon zajlik. A sürgős esetek ellátása mellett, az égett gyermekek gondozását, helyreállító plasztikai sebészeti ellátását is elvégezik itt.
A Magyar Református Egyház Bethesda Gyermekkórház a gyermekek gyógyulásához nemcsak gyógyító munkát, de lelki támogatást is nyújt: szükséges, hogy a gyermek mellett a szülők ott lehessenek, hogy megadják nekik azt a szeretetet, amire csak a szülő képes.

