A Danubiando Budapesti Tangófesztivál nem pusztán a szűk szakmai közönséget és a rajongókat kívánja szórakoztatni, hanem itthon meg akarja ismertetni az argentin tangót, ami több, mint tánc: jelenség is. Szendrei Veronika, az esemény szervezője elmondta: a fesztivált a múlt évek nagy sikere nyomán rendezik meg ismét – Danubiendo néven második alkalommal. Tavaly 20 országból 300 vendég érkezett. Természetesen újdonságokkal is készülnek a szervezők.
A tangó az improvizáció és az egymásra figyelés tánca. Sokáig csak a bordélyok világában táncolták, be is tiltották
Buenos Airesben. Azután elindult a tánc európai, majd magyarországi térhódítása. Jó ideje itthon is kedvelt a sok
tehetséges tanárnak a rajongóknak köszönhetően.
A fő attrakciónak a vasárnapi tangómaraton ígérkezik. Résztvevői körbetangózzák a belváros legszebb helyszíneit: a Vajdahunyadvártól a Hősök terén, az Oktogonon át, az Opera, a Szent István tér érintésével a Vigadó térig. A
külföldiek a tánc közben megismerhetik a város legszebb arcát, a budapestiek egy kis Buenos Airest kaphatnak.
A maratont este fél nyolctól a Tangószerenád show és koncert követi a Klébelsberg Kúnó kultúrkúria kertjében a
Tango Harmony zenekar közreműködésével. A showban a magyar tangó három kiváló párosa lép színpadra: Bánhidi
Petra Bartulovic Josippal, Kulik Johanna Santiago Maciellel, Szőllősi András Götz Andreával tangózik.
Az Alexandra Könyvesházban, a Nyugati téren lesz a Tangó Filmklub, ott a tangó által ihletett alkotásokat vetítenek,
köztük olyan ritkaságok (eredeti nyelven), melyeket Magyarországon még nem mutattak be. Augusztus 30-án este héttől Carlos Saura Tango című spanyol mozija, augusztus 31-én A Tangó Lecke koprodukciós filmje, szeptember 1-jén A Meztelen Tangó című angol film látható.
A Párizsi Nagyáruházban szeptember 2-án a Lotz teremben lesz a Párizsi Tangószalon. Közreműködői a Tango Harmony zenekar és a Bánhidi Petra–Josip Bartulovic páros. A bemutató után, este tíz órakor össztánc (milonga) kezdődik a Tango Harmony zenéjével.
Lesz tangófotó-kiállítás is: az Alexandra Irodalmi Kávéházban, a pesti Károly körút 3/c. alatt tehetséges, hazai
fotósok képei láthatók. A felvételek táncos rendezvényeken, showkon és milongákon készültek. Szeptember 3-án az Orquesta Típica Budapest, az autentikus tangó egyetlen hazai képviselője az Angyalföldi Művelődési Központban (XIII., József Attila tér) lép a közönség elé. A zenekar rendszeresen szerepel a Nemzeti Táncszínházban, hazai és külföldi fesztiválokon. Magyarországon csak ebben az együttesben hallható a bandoneon, a speciális harmonika, amit Argentínában használnak, és ami a tangózene lelke. Az együttes az argentin tangózenekarok hagyományos felállásával a tánc fénykorát idézi, de nemcsak az 1920-as évek nagy klasszikus slágereit játssza.
A budai Millenáris Park Teátrumban rendezik a Colores del Tango hármasának – Kulik Johanna–Santiago Machiel–
Josip Bartulovic bemutatóját a Beltango zenekar kíséretében. Ugyanott milonga (össztánc), táncbemutató és koncert
várja az érdeklődőket a szerb Beltango együttessel. A zenekar Európa tangófesztiváljainak rendszeres
közreműködője, többször járt Magyarországon. Az estét argentin táncosok teszik teljessé, akik nem csupán
tanárként, hanem előadóként is a világ élvonalába tartoznak.
A legizgalmasabbnak ígérkező estén lép fel a Dürer Kert (XIV., Ajtósi Dürer sor 9–11.) nagyszínpadán az Otros Aires,
amely 2003 óta a világ legkedveltebb elektrotangó zenekara. A fesztiválon az idén először játszik Budapesten. Az
előzenekarban, a Divertango Duóban Radnai Tamás és Mayer Albert már számos tangóesten volt közreműködő.
A Danubiando Budapesti Tangófesztivál alatt lesz alkalom az ingyenes tánctanulásra. Két kezdő kurzust indítanak
augusztus 30-án; az első hétfőn, kedden, szerdán 18–20, a második 20–22 óra között várja a tangózni vágyókat.

