A hűvösvölgyi médiavilla.A fiatalok a központban megtanulhatják, hogyan közlekedjenek magabiztosan a digitális univerzumban, és azt is, hogy a virtuális térben az egészséges kétkedés fölér a biztonsággal. „Rávezetjük őket, hogy az önálló gondolkodás az internetes aktivitások során is nagyon fontos, és hogy a trükkös reklámoknak felülni nem kifizetődő” – hangoztatta a hatóság elnöke. Kiemelte, központban a fiatalok mindenre választ kapnak, amire az új médiakultúra világában kíváncsiak, hiszen a központ oktatási programja minden médiatípusra kiterjed. Az érdeklődő fiatalokat filmes, híradós, újságíró-, rádiós, szinkronos, reklámos és internetes foglalkozással várják.

Doncsev András, az EMMI parlamenti államtitkára hangsúlyozta: együtt kell tenni a tudatos médiafogyasztás elterjesztéséért. A pedagógusok kulcsfontosságú szerepéről elmondta: az NMHH gondoskodik a legmodernebb eszközökről, amelyek segítségével felkészítik a fiatalokat a virtuális térben adódó kihívásokra, a tárca pedig a nevelés, az oktatás, ezen belül is digitális kompetenciafejlesztés mellett az „emberséget adja”.

A közreadott sajtóanyag tájékoztatása szerint a médiaértés-oktató központban az NMHH hat téma köré szervezi a foglalkozásokat az újságszerkesztéstől a reklámtrükkökön keresztül a mobilkommunikációig. Az oktatóközpont működéséhez szakirányú pedagógusképzések is tartoznak, amelyek a Nemzeti Alaptanterv céljaihoz igazodva akkreditáltak is.

A Bűvösvölgyben zajló programokat a hazai nagy hírközlési és médiaszolgáltatók közreműködésével alakították ki. A Bűvösvölgy média- és hírközlési területen működő partnerei közé tartozik az Index, az Invitel, a Microsoft, a Médiaszolgálatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Nokia, az Origo, az RTL Klub, a Telekom, a Telenor, a TV2, az UPC és a Vodafone.

Az oktatási anyagok létrehozásában és a berendezések összeállításában az MTVA a partnerek közül nagy részt vállalt magára. Az állami és társadalmi szervezetek közül az EMMI, az NMHH Internet Hotline szolgáltatása, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a Tévézz okosan! program és a Vizuális Világ Alapítvány nyújt támogatást.

A központban elsősorban szervezett csoportok jelentkezhetnek majd foglalkozásokra. A ház június 13-ig tesztüzemben működik, az iskolai nyári szünetben pedig táborozó gyerekeket fogad majd.

A ház szakképzett foglalkozásvezetői 9–16 éveseket fogadnak majd. A fiatalok a sajtóstúdióban megszerkeszthetik saját magazinjukat, megtanulják, mi a hírérték. A híradóteremben megismerkednek a greenbox-technikával és a hírolvasás, az időjárás-jelentés kulisszatitkaival. A reklámblokkban a Bűvösvölgy saját márkája, a Csoda-termékcsalád népszerűsítésén keresztül sajátítják el a hatástechnikákat. A rádiós szekcióban egy profi hangstúdiót próbálhatnak ki és a filmszinkronizálásba is belekóstolhatnak. Az internetes foglalkozáson stratégiai játékok, fejtörők mutatják meg, hogy lehet tudatosan és biztonságosan használni a világhálót, illetve az okoseszközöket anélkül, hogy személyes adataikat meggondolatlanul kiszolgáltatnák – olvasható a sajtóanyagban.

Az NMHH 600 millió forintot adott saját forrásból a központ kialakítására, a program működtetéséhez két évre 500 millió forintos uniós forrás, TÁMOP-támogatás is hozzájárult.