A Szinapszis Kft. egy a témában készített felmérése rámutat: az orvosok 57 százaléka az alacsony bérek miatt nélkülözhetetlennek tartja a hálapénzt, további 6 százaléka véli úgy, hogy az állam a betegekkel pótoltatja az orvosok fizetését. Számottevő azoknak orvosoknak (43 százalék) az aránya, akik megalázónak tartják a beteg által adott pénzt, és 17 százalék egyáltalán nem ért egyet vele. Minden tízedik orvos szerint a hálapénz az egészségügyi rendszer hibája, de egyben összetartója is, és ennél fogva mindig a rendszer szerves része marad.
További problémaként élik meg az orvosok, hogy a paraszolvencia gátolja az egészségügyi rendszer normális működését, torzítja az orvostársadalomról alkotott véleményt illetve az orvos-beteg kapcsolatot (10 százalék). Érdekes tény, hogy a házi- és szakorvosok véleménye között gyakorlatilag nincs különbség a hálapénzt illetően, nagyon hasonlóan gondolkoznak a problémáról.
A paraszolvencia jelenlétét a legtöbb orvos (36 százalék) azzal magyarázza, hogy a betegek valóban hálájuk kifejezéséként adják; 10-ből 3 orvos szerint általános az a gondolkodás, hogy pénzzel bárhol előnyt lehet szerezni, így a betegek az egészségügyi szolgáltatás területén is élnek ezzel az eszközzel.
A válaszadó orvosok ötöde van azon a véleményen, hogy a betegek nem bíznak abban, hogy egyébként megfelelő szintű ellátásban, figyelemben részesülnének, és ezt pénzzel próbálják „kiharcolni”.
Orvosi „terápiás” javaslatok a hálapénzre
A kutatás egyértelműen rámutat: a hálapénz problémájának megoldására az orvosok akár több alternatívát is elképzelhetőnek tartanak, és a paraszolvencia rendszerének fenntartása döntő többségüknek egyáltalán nem érdeke. Az első és legfontosabb eszköz a hivatalos bérek emelése (87 százalék) lenne, ezt 10-ből 9 orvos megemlíti. Minden második a többszintű biztosítási rendszer bevezetésében látna megoldást, vagyis egy olyan rendszerben, amelyben a páciens a TB-járulék ellenében alapszintű ellátást vehetne igénybe, az emelt szintű ellátásért – mint ahogyan más szolgáltatási területeken ez egyébként is bevett gyakorlat – meghatározott összeet lenne köteles kifizetni a beteg. (A lenépszavazott” vizitdíj, kórházi ápolási hozzájárulás ennek lett volna egyik megnyilvánulási formája – a szerk.)
A válaszadó orvosok – főként szakorvosok – negyede a kórházak f a kapcsolódó beruházásokban, fejlesztésekben látna megoldást, 15 százalékuk (a háziorvosok csaknerm harmada) a vizitdíj újbóli bevezetésétől remélné a helyzet javulását. A hálapénz-bevétel hivatalossá tételét, vagyis számla ellenében történő elszámolását csak néhány orvos tartja megoldásnak.
A paraszolvencia megoldását illetően sok orvos válaszában megjelent a beteg felelősségvállalásának problémája is. Hiszen a páciensek sokszor hajlamosak elfelejteni: nekik nem csupán jogaik, de – elsősorban saját érdekeiket szolgáló – szigorú kötelezettségeik is vannak (vagy inkább lennének) az orvossal szemben. A rossz betegcompliance (=a beteg kellő együttműködése a számára legjobb kezelés céljából), az orvosi javaslat ellenére folytatott egészségtelen életmód bár közvetlen költsége nincs, közvetetten mégis az állam, az egészségügyi rendszer és a beteg pénztárcáját terheli.
Paraszolvencia a gyakorlatban
A hálapénz elfogadását illetően orvosaink őszintén elismerik, hogy nem tagadják meg, nem utasítják vissza. Tizedük sosem fogadja el a hálapénzt, döntő többségük (81 százalék) azonban igen, de nem minden esetben. Magatartásukat alapvetően a beteg szociális helyzete (70 százalék) és a betegség jellege (30 százalék) határozza meg.
A probléma gyakorlati oldalát tekintve kórházi osztályon, klinikán a betegek átlagosan 30 százaléka ad kisebb- nagyobb összeget az orvosnak. Járóbeteg-szakrendelőben, ambulancián ez az arány 10 százalék körül alakul, de még a magánorvosi rendelésen is előfordul (a betegek átlag 5 százalékánál), hogy az ellátásért hivatalosan, számla ellenében fizetett díjon felül a páciens további összeget ajánl az orvosnak (!). A háziorvosi rendelőkben megforduló betegek alig 10 százaléka ad pénzt a doktornak.
Az egészségügyi dolgozók bérhiányát a lakosság is érzi. A Szinapszis Kft. egy a nemrégiben készített reprezentatív lakossági kutatása rámutat: a laikusok 88 százaléka támogatná az egészségügyben munkát vállalók díjazásának növelését, a felnőtt magyarok ötöde ezen belül akár az 50–100 százalékos béremelést is helyeselné. Ami a hálapénz-adási szokások változását illeti, az orvosok egyértelműen csökkenésről számolnak be. A válaszadók kétharmada (főként háziorvosok) érzékeli úgy, hogy a múlt 2 évben mind a paraszolvenciát adó betegek aránya, mind annak összege csökkent. Ez utóbbi átlagosan 30 százalékkal.
A probléma megoldásra vár
A fenti gondolatok és a kutatás legfőbb célja az volt, hogy képet adjon a leginkább érintett szegmens, az orvostársadalom paraszolvenciával kapcsolatosan kialakított véleményéről. Leszögezhető, hogy a hálapénz szinte minden, gyógyításra felesküdött szakembert érint. A gyakorlatban az orvosok nem titkolják, hogy ez a tétel is bérük kiegészítő része, ugyanakkor megalázónak tartják, kiszolgáltatott helyzetben érzik magukat. Nem érdekük a rendszer fenntartása sem, és annak „kezelésére” konkrét javaslatokat, megoldási lehetőségeket is elképzelhetőnek vélnek.
Hosszú távon az egészségügy rendbetételéhez elengedhetetlen lenne az egyén felelősségérzetének javítása. A lakosság ma természetesnek veszi az állam egészségügyi szolgáltatásban betöltött gondoskodó szerepét, ugyanakkor a többség saját egészsége végett csak keveset hajlandó igazán tenni.
És végül a paraszolvencia összegéről. A fentiekben szándékosan nem szóltunk arról, mennyit „keresnek” ilyen címen az orvosok – írja a Szinapszis-jelentés. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy az alacsonyabb összeget valószínűleg szkeptikusan fogadná a társadalom, egy magasabb szám viszont az orvosok ismételt támadására adhatna okot. Sokkal fontosabb lenne végre konkrét lépést tenni az összeg „kifehérítése” céljából – bármekkora legyen is.
A Szinapszis Kft. 2009 őszén készített felmérést arról, hogyan vélekednek a hazai orvosok a hálapénzről. A téma intimitása miatt a kutatás módszertana online, önkitöltős kérdőíves kutatás volt. Nem egészen egy hét alatt 541 orvos töltötte ki a kérdőívet, negyede háziorvosként, a többi szakorvosként praktizál. A minta kellően nagy ahhoz, hogy az eredmények megfelelően értékelhetők legyenek. A kitöltők orvosi szakok szerinti eloszlása pedig igen jól közelíti a teljes orvosi populáció szakterületek szerinti eloszlását. A háziorvosokon kívül 18-féle szakorvoscsoport vett részt a kitöltésben, legnagyobb arányban belgyógyászok, kardiológusok, nőgyógyászok és pszichiáterek.
A szerk. megj.: Miközben a társadalom elismeri, hogy alacsony az egészségügyi dolgozók fizetése, aközben arról is tudomása van, hogy még nagyon sok területe van az életnek, ahol a felelősséghez és teljesítményhez képest szintén nagyon kevés pénzért kénytelenek dolgozni tíz- és tízezrek, holott ők is emberek életéért és vagyonuk megmentéséért küzdenek. A tűzoltók és rendőrök. Nincsenek kellőképpen megfizetve a légiforgalom irányítói sem, és személy- meg teherszállítás kulcsemberei, a gépkocsivezetők sem. Folytassuk, hogy még hány hivatás, szakma művelői keresnek sokkalta kevesebbet, mint Európa működő(bb) felében dolgozó kollégáik? Az óvónők, a pedagógusok, a társadalom számára legfontosabb korosztályok, a gyerekek, fiatalok nevelői, oktatói, akik oroszlánrészt vállalnak a jövő nemzedékeinek útra bocsátásában…
Valójában ők is igényt tarthatnának a hálapénzre, ha már nincsenek megfizetve.
Ezek után paraszolvenciára szorul(hatna) a társadalomnak még további tetemes része, az, amelyik hálapénzt, borravalót, baksist ad (mert elvárják tőle, mert azt hiszi, hogy azáltal jobb ellátásban részesül). De ki ad ilyesmit annak, akinek üres a zsebe, mert amije volt, azt más zsebébe csúsztatta?!
Saját tapasztalatomat szeretném megosztani a kedves olvasóval:
Abban a reményben, hogy súlyosan beteg édesanyánk életének utolsó heteit megkönnyíti a kórházi kezelőorvosa, a család több tagja, egymástól függetlenül, borítékot csúsztatott a fehér köpenyes félisten zsebébe. Természetesen elfogadta. Másnap kiderült: elment három hét szabadságra az Azori-szigetekre. Eszébe sem jutott, hogy szabadkozva elhárítsa a paraszolvenciát. Elvégre jár neki.
Ha már a szakma, az egészségügyi létesítmények és állami szervek képtelenek fölszámolni az Európa működő felében ismeretlen (vagy éppenséggel mélységesen megvetett) paraszolvenciát, akkor meg kéne adni e „rendszernek” a maga hivatalos, nyilvános lehetőségét. Paraszolvencia-kontót kéne nyitni, ahová a beteg („Ketteske a bel 1-ről”) vagy hozzátartozója befizeti a dr. X-nek vagy Marika nővérnek szánt pénzt. A beérkezett összegből a kedvezményezett személyi jövedelemadó-kulcsa szerint le kellene vonni az adót, és azt visszautalni a kórház, egészségügyi létesítmény javára. Mert ne feledjük: a paraszolvencia is jövedelem, a feketegazdaságban áramló tízmilliárdokról van szó, ami után az, aki kapja, egy fillér adót sem fizet.
