Már ötödik hónapja hiába várjuk az intézmény folyamatos működését lehetővé tevő, évi 28 millió forint arányos részének az átutalását – mondta a sajtó képviselőinek Klaniczay Júlia igazgató. – Sem ennek okáról, sem az Artpool jövőbeni, tervezett állami integrációjáról nem kaptunk semmi tájékoztatást. Az Artpool helyzete kritikus!
A kutatóhely 1992 óta mostanáig azt a sok száz kutatót szolgálja, akit az 1960-as évek végétől kezdve az 1970-es, 80-as évek szubkultúrája, az alternatív művészeti és koncerthelyszínek Fiatal Művészek Klubja, Bercsényi Klub, Ganz Művelődési Ház eseményei, a szamizdat művészeti kiadványok (Szétfolyóirat, Sznob Internacional, Aktuális Levél) érdekeltek.
A nyílt napon – talán most utoljára – megtekinthető az a hatalmas kiadvány- és dokumentumgyűjtemény is, ami a világban az 1960-as évektől elterjedő új művészeti médiumok (fluxus, performansz, koncept, vizuális és hangköltészet, rádióművészet, videó, elektronikus művészetek, kapcsolatművészet, művészbélyeg, művészkönyv, funzine) területe iránt érdeklődők rendelkezésére áll.
A gyűjtemény – amelynek értékét egymilliárd forintra becsülik – szívesen betagozódnék a Petőfi Irodalmi Múzeumba vagy a Szépművészeti Múzeumba – mindkét helyen szívesen fogadnák is –, de semmilyen konkrét tárgyalás nincs egyik irányban sem, miközben filléres gondokkal küszködnek és magánkölcsönökből finanszírozzák a szűkös működést.
Az igazgatónő úgy véli, ha nem tudnak működni, kénytelenek lesznek összecsomagolni a különleges értékeket, és hogy a nagy részét megmentsék, esetleg egy részt eladnak belőle – külföldre. De éppen ezt szeretnék elkerülni.


